Az adózási forma továbbra is leginkább azok számára kedvező, akik legalább 36 órai főállás mellett vállalkozók, így nem kell a szoc,hót és a társadalombiztosítási járulékot a minimálbér után megfizetni.
2022-től bevezetnek egy adó- és járulékmentes határt, amely alatt nem kell megfizetni a közterheket. Az eddigi nyolc költséghányadkulcs helyett csak három lesz. Egyfelől megszűnik a kiegészítő tevékenységet végző (vagyis nyugdíjas) egyéni vállalkozók négy költséghányadkulcsa, a többi négy helyett pedig három lesz.
Változik az átalányadózás felső határa is
2021-ig az a 40 és 80 százalékos kulcsnál 15 millió forint, ami 2022-től az éves minimálbér tízszerese lesz (24 000 000 forint), a 90 százalékos költséghányadnál pedig a minimálbér ötvenszeresére (120 millió forintra) nő. Az új határértékeknek megfelelően alakul majd a bevezetendő adómentes jövedelem értékhatár is.
Az adómentesség egyben azt is jelenti, hogy a százalékos tb-járulékot és a szociális hozzájárulási adót sem kell megfizetni a határérték alatt.
A havi adó- és járulékbevallást be kell nyújtani még akkor is, ha nincs a határérték feletti jövedelem. Ugyanígy a szja-bevallásban jelezni kell ezt a jövedelmet. Abban sincs változás, hogy a főállásban egyéni vállalkozóknak mindenképpen meg kell fizetniük az adómentes összeghatárig az előírt, a minimálbérhez (vagy garantált bérminimumhoz) viszonyított társadalombiztosítási járulékot, illetve szoc.hót. Az adómentes határ felett pedig az adóalap lesz a mérvadó a közterhek kiszámításánál.
A minimum tb-járulék és szoc.ho megfizetése alól csak azok mentesülnek,